A jelenleg elérhető megoldások közül a napelemmel működtetett klímás fűtés az egyik leggazdaságosabb és legfenntarthatóbb megoldás. A kombináció szinte ingyenesen szolgáltat áramot és fűtést a tulajdonosának (vagy éppen hűtést, hogyha nyári időszakról van szó).
A beruházás azonban meglehetősen költséges, ezért a legtöbb magyar otthon nem engedheti meg magának a rendszer kiépítését. A befektetés megtérül - de általában évekbe is telik. De fel a fejjel - ugyanis most több támogatást is igénybe vehetsz, amik egyszerre csökkentik a megtérülési időszakot és a költségeket!
Milyen támogatás igényelhető a napelemekre?
Hallottál már a Napenergia Plusz Programról? 2024. januárjától 75 milliárd forint keretösszeggel, mintegy 20 ezer háztartás számára új támogatási programot indít a magyar állam, aminek a keretein belül nem csak az eszközökre és a technológiára lehet támogatást igényelni, de a napenergia tárolására is lehet pályázni. Ez miért szuper? Bár a felmelegedés eredményeként a napos hónapok száma megnövekedett, azért mégis számottevő különbséget jelent a napenergiára épülő hűtő- és fűtőrendszerek megtérülésében ez a lehetőség.
A program során az eddigi információk szerint akár 65%-os vissza nem térítendő támogatás igényelhető a napelemre és a tárolóeszközre.
Milyen támogatás igényelhető a klímákra?
A Magyar Klímacsere Program keretein belül most lecserélheted bármelyik régi, elavult légkondicionáló berendezésedet egy új, modernebb változatra. A programban bármilyen berendezéssel részt vehetsz és egy csúcskategóriás Polar klímára cserélheted - beszámítással. A régi berendezések számától függően akár 150.000 Ft-os kedvezményt is kaphatsz az új légkondi vásárlási árából.
Miért kéne lecserélni a már bejáratott, megszeretett darabot? A magyar háztartások mindössze 4%-ban elérhető korszerű, hőszivattyús klíma, amivel a hűtésen felül fűteni is lehet. A probléma összetettségéről a korábbi blogcikkünkben írtunk: Klíma: Régit újra? Minek?
Készen állsz, hogy új korszakba léptesd az otthonodat? A napelem és a klíma együttes használata nem csak a környezetvédelem szempontjából remek döntés, de igazán pénztárcabarát megoldás is hosszútávon. Kérdés merült fel benned a témával kapcsolatban? Bátran keress fel minket, örömmel segítünk!
Olvasd el a klímák és a napelemek együtteséről írt cikkünket!: Klíma mellé napelem?
Commentaires